Home Ads

2019. április 5., péntek

Túl a Halálon - Apokalipszis - @TurulKagan


Túl a Halálon - Apokalipszis

Fülszöveg

Élőholtak. Velük kezdődött, most meg itt tartunk, ahol...Megannyi film meg könyv foglalkozott velük akkoriban, de a legtöbbjük ugyanaz. Világvége és túlélés. Mi van akkor, ha a húsra éhes testek mindössze mellékszereplők voltak a gonosz történetében? Mihaszna kellékek, úgymond bábok ellenünk. Elhinné valaki, ha azt állítanám, megjelenésük szándékosan történt? A sok kín, szenvedés, meg a kiontott vér. Nem véletlen, és a legszörnyűbb ebben az, hogy bolygónk pusztulása csupán jelentéktelen emlékfolt a hatalmasok viharában.Úgy éltünk, hogy egyedül vagyunk. Nem hittünk a tündérmesékben, sem pedig azok sötétséggé kovácsolódott históriáikban. A jelek ott voltak az orrunk előtt, csaknem tapintani lehetett. Hatalmasat tévedtünk. Minden megváltozott. Amire úgy véltük, fantázia szüleménye az mára kíméletlenül elpusztított mindent. Mindent, amit egykoron szerettünk.

Háború dúl. Ám nem az a fajta, amit az emberi elme a képzelőerejébe tudna ragadni. Világok csapnak össze, más dimenziók és univerzumok szülöttei. Därnuchhal kezdődött. Démonjai szemet vetettek a bolygónkra. Ugyanis az egyik fél embereket gyűjtött, hogy az életükből erőt merítve megnyissák a Rettegés Kapuját, amivel szabadjára ereszthetik a démonistent Räudul'Ahunt. Addig a másik, válaszcsapásként, hogy alább ássák hatalmukat, Imorton mágiájával elszabadították az Összeomlást, amely végigsöpört a világon. Emberek milliói fertőződtek meg, s alakultak át húsevő lelketlen holtakká. Világunk két tűz közé szorult, akárcsak a főhősünk, aki az összeomlás napjáig átlagosan élte az életét. De csak addig. Aznap minden megváltozott. Meghalt, majd feltámadt, de már nem az, aki volt. Több lett annál. Valami más. Halovány emlék a múltból. Régi idők maradványa, s talán a fajunk fennmaradásának utolsó mentsvára.
Ez az én históriám!

Értékelés

Borító
Nagyon illeszkedik a történethez, a régi kilencvenesévekbeli dark fantasy borítókat idézi fel bennem, még a betűtípus is. Egyedül az zavaró, hogy a sötét betűk, a mély tónusos, sötét háttér előtt nehezen olvasható, még a világos kiemeléssel is, ezért nem kapott maximum pontszámot.

Fülszöveg
Nagyon sok. Bőven elegendő lett volna a második bekezdés szövegét ide illeszteni. A fülszöveg feladata, hogy bemutassa a történet fő vonalait, de főként, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését a történet iránt, esetleg műfaját tekintve behatárolja a művet.
A szöveg valóban ráhangoló, de az itt lévő információk prológusnak is elmennének, szerintem érdemes lenne vágni rajta, és szorítkozni a lényegre.

Helyesírás
Általánoságban a helyesírás remek, a dialógusok is rendben vannak, bár akadnak hibák, és ekkora mennyiségű szövegnél ez nem is csoda, nagy segítség lehet egy béta, aki kiszúrja a bakikat. Több szem, valóban többet lát, és van, hogy az alkotó szem sokadik olvasásra sem szúrja ki az elírást, mert az író tudja, mit akar közölni a műben, és a szem sokszor automatikusan korrektúráza, az olvasó elme nem feltétlen fog.
A legjellemzőbb hibák, hogy elmaradnak mondatközi, vagy végi írásjelek, lehagy a szó végén ragokat az író, helyenként elírásra kerül a többes szám-egyes szám. Ilyen mennyiségű szövegnél persze ez előfordul és szép munka, de kell a segítség, aki korrigál és javít.
Ott ahol a szereplő a gondolataiban hallja mások szavait, én kiemelném dőlt betűvel a szöveget, hogy az olvasónak is kitűnjön rögtön a változás.

Fogalmazás
Minden fejezet egyesszám első személyben íródott, ami szerintem ütős, mindkét szereplő, akiknek eddig a szemszögén át láttuk az eseményeket karakteresek. A narrációjuk dob az élményen.
Nagyon szép hangulatfestő kifejezések, leíró részek szerepelnek benne, igazán érzékletes olvasmány.
A legszembetűnőbb hiba a sok szóismétlések, választékosan fogalmaz az író, de ezekre érdemes kiemelten figyelni.

Történet
Hihetetlenül részletgazdag, alaposan kidolgozott világ, igazi dark fantasy, a mágia és technológia elemeit vegyíti. Láthatóan az író nagyon szereti ezt a műfajt, nyilván sokat is olvasott és írt a témában, mert nagyon otthonosan mozog ezen a területen.
Kifejezetten élveztem, hogy Magyarország ilyen központi szerepet a kapott a történetben, hogy ezúttal nem az USA a legerősebb és legtúlélőbb ország. Egy igazi postapokaliptikus történet, valódi vészjósló üzenettel a jelenkornak, ahol a Föld kegyetlen véget ért, és csak a legtehetősebbek jutottak ki ebből a pokolból, amibe kergettük a bolygónkat.

A jelenetek jól megtervezettek, a szereplők viszont igen hasonlatosak, többségük jellegzetes "harcos", egy-két különc jellem feldobná az eseményeket. Például Bozont üde színfolt volt a történetben, persze ez nem jelenti azt, hogy később nem bukkannak fel egyedibb jellemek, hisz még csak a harmadik fejezetnél tartunk.

A főszereplő hozzá állásával eleinte nehezen tudtam azonosulni. Önelégült, szarkasztikus alaknak tűnik, aki abszolút nem ismeri a határokat, semmi tisztelet nincs benne mások iránt, nincs félelem érezte, és megtorlás nélkül mondhat bárkinek bármit. Legalább is az első fejezet alapján. A második fejezetből gyorsan kiderült számomra, hogy honnan ez a hozzá állás, de ettől függetlenül az ilyen alakokkal nagyon nehéz azonosulnia az olvasóknak, többnyire mellékszereplők szoktak lenni. Mivel még csak a harmadik fejezetnél járunk, nem tudom történik-e bármilyen jellemfejlődés a részéről, hisz láthatóan már megjárta a poklot is, és értem az alapkoncepciót a viselkedésére, de néha túl sok. Kicsit Gery Stue eset, éli a rákényszerített életét, sodródik az árral, de mintha folyamatosan védené a morális szabály. Természetesen az én meglátásom.

Előadásmód
Magával ragadó, nagyon gördülékeny az egész, a dialógusok ügyesek, a leírás részek ütősek. Ami leginkább leterhelő az a prológus és az első fejezet információ adagolása. Engem nagyon foglalkoztatott végig, hogy ki a főszereplőnk, akinek a neve sem derül ki egy jó ideig, nem tudom azonosítani ki ő. Honnan jött? Kapunk emlékképeket, és csak a második fejezet környékén kezd körvonalazódni a dolog. A világ is lassan kerül bemutatásra, ami egyáltalán nem zavaró, ha nem ömlik az olvasóra a sok idegen kifejezés, amivel nincs tisztában. Szerintem ezen érdemes lenne még dolgozni, főleg, mert már az első fejezet hemzseg az információktól, így még a prológusban érdemes lenne valamelyest megismertetni minket a világgal. A második és harmadik fejezet tördelése, felépítése sikerült igazán jól, itt már látszik, mennyire átgondolt megszerkesztett az egész, épp ezért lenne érdemes a prológus, és első fejezet kuszaságát kicsit átdolgozni, hogy jobban berántson minket a világ. Időnként úgy éreztem a sötétben tapogatódzom, ahogy próbáltam elmasírozni a fogalmak között. Persze, mindezek tisztázódnak a harmadik rész végére, de addig kifejezetten koncentrálni kell, hogy megjegyezze az ember a kifejezéseket.
Az igazán tetszett, hogy a főszereplőnk külsejével először akkor találkozunk, mikor megszáll egy nőt, és az ő szemén keresztül szemléljük magunkat. Na, ez igazán kreatív volt.

Összeségében, egy kiváló dark fantasynak ígérkezik, és ha még több egyedi karakter kerül bele, igazán fordulatos és elgondolkodtató történet lesz belőle. Nem zsánerem ez a műfaj, de olvastam már néhány ilyen könyvet, szóval tudom, hogy pontosan ilyesmit várunk el ettől a műfajtól, igazán értesz hozzá, hogyan hozd a hangulatát.
Nagyon szép munka, várjuk a folytatást és írj még rengeteget!


A 2019. áprilisi versenyen elért pontszámai:
Borító: 9 pont
Fülszöveg: 8 pont
Helyesírás: 9 pont
Fogalmazás: 10 pont
Történet: 10 pont
Előadás mód: 10 pont
Összpontszám: 56 pont
A kritikát írta és pontozta: Mila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kattintások

Kapcsolatfelvétel

Név

E-mail *

Üzenet *