Home Ads

2019. július 5., péntek

Együttállás - @Csillagleso

Fülszöveg

Ismerd meg azt a világot, amelyről eddig sokat hallhattál, de nem teljesen úgy, ahogyan az létezik. Jupiter nehéz, de különleges élete azonnal feléleszt majd benned rengeteg érzelmet. Kövesd az útját és éld át vele a kalandokat.









Értékelés


Ongoing, Prológus+5 fejezet

Számomra a történet műfaját nehéz beazonosítani, mert az eddigi fejezetek alapján és inkább rejtélyes, ifjúsági történetnek mondanám, azonban a leírásban látható tagek megcáfolják. Boszorkány, szörny, vámpír, vérfarkas. Ezek alapján inkább fantasy vagy sci-fi történetnek nyilvánítanám.

A könyv bepillantást enged Jupiter életébe rögtön azután, hogy úgy dönt, eljön otthonról, majd egy hosszú út után egy titokzatos cirkuszba érkezik.

Borító

Nem rossz, azonban nem keltette fel az érdeklődésem. Elég üres első ránézésre. Az író helyében a címet sokkal inkább a sziluett felé helyeztem volna, mintsem rá. Így sokkal áttekinthetőbbé válik, és a sziluettet is jobban megvizsgálhatjuk. Egy női alak van a képen, sejtéseim szerint a főszereplőnket ábrázolhatja. Számomra az eddigi részek alapján nem derül ki, hogy a kép jobb alsó sarkába miért lett odabiggyesztve a 16+ jelzés; véleményem szerint semmi korhatárosat nem tartalmaz, de mint tudjuk, ami késik, az nem múlik. A betűtípus abszolút rendben van, olvasható, szép. Amit viszont igazán hiányolok a borítóról, az az írói név.
Számomra eddig az sem derült ki, hogy miért ezt a címet adta az író a műnek, de reményeim szerint a későbbiekben ezt is megtudjuk.

Fülszöveg
Elég keveset mond, ráadásul még rövid is lett. Kiegészíteném még pár ismertető mondattal, hogy a leendő olvasó tisztában lehessen némi információval – persze nem kell túlzásokba esni –, mielőtt elkezdené olvasni a történetet. Vagy még az előtt, hogy lehetősége legyen eldönteni, hogy tetszik-e neki az adott mű témája, vagy sem. Hisz ez alapján dől el, beleveti magát az olvasásba, vagy inkább keres valami mást, ami jobban felcsigázza az érdeklődését. Ezt meg lehet oldani akár azzal is, hogy a leírás végére kitalálunk egy, esetleg kettő ütős kérdést, amin majd elgondolkodik az olvasó, és ha egyáltalán elgondolkodik, akkor máris szereztünk egy új olvasót magunknak.
Ha ez írásban úgy hatott volna, hogy le szeretném húzni a minőségét a fülszövegnek, akkor cseppet sem erről van szó. Csupán az én véleményem. Személy szerint sokkal szívesebben olvasok a könyv hátoldalán egy rövid ismertetőt, mint pár sort.

Helyesírás

Általánosságban rendben van, nincsenek farkashibák, azonban kisebbeket lehet találni, ha nagyon kutatjuk őket. Vesszők elhagyását tapasztaltam legtöbbször, ám helyenként az is előfordul, hogy ott van a szövegben a vessző, de olyan helyen, ahová igazából nem kell kitenni. Néhány helyen előfordulnak ragozási hibák ilyen az: „A lábam sajog, képtelen vagyok megmozdítani őket.”. „Csak ajánlom nekik, hogy nem nyúlták le a cuccaimat.” Az utóbbi mondatot valami olyanra javítanám, hogy: Csak ajánlom nekik, hogy ne nyúlják le a cuccaimat. Ezenkívül az első fejezetben szerepelnek az apa, anya szavak, amiket köznévként nem kell nagybetűvel írni.
Igék ragozásánál is figyelnünk kell; számomra elég kizökkentő olvasás közben, mikor látok egy ilyet: ahol egy folyó foly le. A folyó folyik.
A párbeszédek központozásában vannak alapvető hibák, de ezeket nem részletezném, mert könnyen javíthatók, ha utánanézünk a szabályoknak. Ha nincs kapacitásunk ilyen dolgokkal foglalkozni, akkor ajánlom a bétakeresést.

Fogalmazás

A történet eddigi fejezetei egyes szám első személyben íródtak, ami véleményem, szerint jó, könnyebb az olvasónak azonosulni a karakterrel.
A leíró részek is szépek, amik a műben szerepelnek. Ők vannak többségben a párbeszédekkel szemben; jól festik a hangulatot, mindent leírnak mozzanatról mozzanatra, semmit nem bíznak a képzeletre, ez kimondottan tetszik.
Vannak a szövegben szóismétlések, amiket bár könnyen kijavíthatunk, érdemes fokozott figyelmet fordítani rájuk.

Történet

Az alapötlet megkapó, hiszen egy cirkusz a központja a sztorinak, és már korábban a fülszövegből is kapunk rá említést, hogy ez bizony nem hétköznapi hely lesz. Az első fejezetben kellő információt kaptunk a főszereplőnk kilétéről, családi hátteréről ahhoz, hogy megértsük főszereplőnk mit miért tesz, azonban a történet eddigi fejezeteiből nem tudjuk meg, főszereplőnk miért oda ment, ahová és hogyan fog kijutni. Hogy milyen szerepe van a titokzatos idegennek, aki többször is akarata ellenére cipelte magával Jupitert.  Erre is biztosan kapunk választ a további fejezetekben.
Egyelőre nem sokat tudunk a történet szereplőiről. A táborban lakók rejtelmesek és elég zárkózottnak tűnnek. Reményeim szerint későbbi fejezetekben még többet megtudatunk róluk.
A történetnek van egy jó íve, szépen vezeti a cselekményeket az író, ám eddig csupán beszámítható dolgok történtek, a továbbiakban érdemes lenne egy hirtelen fordulatot, bökkenőt, vagy csattanót belerakni a történetben, hogy ne laposodjon el. Ez csak egy tanács, ettől eltekintve szépen ki van dolgozva, maximális pontszámot érdemel.

Előadásmód

Tetszik az írás stílusa, személy szerint nagyon felkeltette a figyelmem, és magával sodort a történet. Tördelése tökéletes. Már az első rész felcsigázta az érdeklődésem, kíváncsi voltam, mi fog ebből kisülni. Az első mondatok érdekesnek bizonyultak, kíváncsian vetettem bele magam a történetbe. Ebben a műben túlsúlyban vannak a leíró részek, elmélkedések, monológok. Az előbbi kettő nagyon szépen gördíti előre a cselekményt, jó olvasni.

Összességében egy kellemes mű, eddig elég rövid, de tökéletesen ajánlom azoknak, akik szeretik a szabadban játszódó könyveket, és azoknak, aki szeretnek olyan könyveket olvasni, amelyekben szépen gördül előre a cselekmény. Kíváncsian várjuk a mű folytatását!

A 2019. júliusi versenyen elért pontszámai:

Borító: 8 pont
Fülszöveg: 9 pont
Helyesírás: 8 pont
Fogalmazás: 9 pont
Történet: 10 pont
Előadásmód: 10 pont

Összpontszám: 54 pont

A kritikát írta és pontozta: Petra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kattintások

Kapcsolatfelvétel

Név

E-mail *

Üzenet *